Mercurius Alapítvány

A Mercurius – Kommunikáció a Társadalom Szolgálatában Közhasznú Alapítványt (Rövidített neve: Mercurius Alapítvány) 2006. augusztus 4-én közhasznú szervezetként jegyezte be a Vas Megyei Bíróság.

Az alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa a Nyugat-Dunántúli régióban a kommunikációval kapcsolatos kutatásokat, segítse azok bemutatását, elérve ezáltal a kutatási tevékenység társadalmi hasznosulását. Az alapítvány a társadalom széles rétegei számára szeretné hozzáférhetővé tenni a kommunikációkutatások legújabb eredményeit, bekapcsolva a Nyugat-Dunántúli régiót és szűkebben Szombathely városát a kommunikációkutatás nemzetközi vérkeringésébe. Az alapítványnak továbbá szándékában áll a társadalom kiemelt csoportjai (fiatalok, kisebbségek, hátrányos helyzetűek) számára a modern és hatékony kommunikációs technikák elsajátításának előmozdítása oktatás, készségfejlesztés és tanácsadás során.

Az Alapítvány működésének érdekében létrehozza a Tiszteletbeli Tanácsadók Körét, mely az Alapítvány céljaival azonosuló, a kommunikációval foglalkozó kutatók és intézményvezetők csoportját jelenti, akik szakértelmére a kapcsolatépítés és a döntés előkészítés során számítunk.

Velics Gabriella
a kuratórium elnöke

Az Alapítvány tartós közérdekű célját az alábbi tevékenységeken keresztül valósítja meg:

Tudomány:

- a régióban zajló kommunikációkutatás eredményeinek bemutatása a Mercurius Alapítvány honlapján;

- a határon túli magyar kommunikációkutatók eredményeinek, munkáinak megismertetése a hazai közönséggel;

- konferenciaszervezés, publikációk megjelentetése.

Kapcsolatépítés:

- kommunikációkutatással foglalkozó fiatal szakemberek BA, MA, PhD hallgatók adatbázisának létrehozása többek között annak érdekében, hogy kutatási területenként megkönnyítse a kapcsolatfelvételt;

- kapcsolatépítés a Nyugat-Dunántúli régió valamint a hozzá szervesen csatlakozó határon belüli és túli régiók kommunikációkutatói között, közös kutatások elősegítése;

- nemzetközi együttműködések ösztönzése a kommunikáció területéhez kapcsoltan.

Oktatás:

- kommunikációs tanácsadás, készségfejlesztés, oktatás a társadalom kiemelt csoportjai, úgy mint fiatalok, magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségi csoportjai, szervezetei számára;

- kommunikáció tárgyú tanulmányi versenyek kiírása és rendezése általános-, közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok számára;

- ismeretterjesztő előadások szervezése a tágan értelmezett kommunikáció témakörében.

Mercurius Alapítvány

9700 Szombathely, Körmöc u. 27.

E-mail: mercurius@atw.hu

Internet: http://mercurius.atw.hu

Adószám: 18896819-1-18

Bankszámlaszám: HVB 10918001-00000024-50680009

Egy százalék

Kérjük támogassa adója 1 %-val a Mercurius Alapítvány tevékenységét.
Támogatását köszönjük!

A kedvezményezett adószáma:
18896819-1-18

A kedvezményezett neve és címe:
Mercurius Alapítvány
9700 Szombathely, Körmöc u. 27.

Bankszámlaszám:
HVB 10918001-00000024-50680009

Köszönjük a 2011. évi SZJA 1% felajánlásokat!

  • Letölthető rendelkező nyilatkozat
  • Rólunk írták…

    Legutóbbi bejegyzések

    Archívum

    Fotóinkból...

    image pict0050-jpg

    Admin

    (C) Mercurius Alapítvány